8 millió Forint vissza nem térítendő támogatás Mágocsnak

Pintér Sándor belügyminiszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2011. november 3-án döntöttek az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2011. évi támogatásának II. üteméről

„Bízom benne, hogy az önkormányzatok arra használják a pályázati pénzeket, amire kérték: közüzemi tartozásaik és az elmaradt bérek kifizetésére” – mondta Tállai András önkormányzati államtitkár az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok (ÖNHIKI) támogatásának II. ütemének eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

Tállai András elmondta: a szeptember 10–i időpontig 1221 önkormányzat adta le pályázatát, amelyet aztán egy tárcaközi bizottság bírált el, majd tett javaslatot a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter részére.

Pintér Sándor belügyminiszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében 1216 települési önkormányzat kapott támogatást. Mágocsnak 8 millió forintot ítéltek a döntéshozók.

”Közel 7,6 milliárd forint állami támogatásban részesülnek az önkormányzatok, amelyek remélhetőleg már holnap megkapják az igényelt összeget” – tájékoztatott az államtitkár, majd hozzáfűzte: „Különös tekintettel voltunk a fűtési szezonra, amely jelentősen megnöveli a települések kiadásait.”

Tállai András hangsúlyozta: az ÖNHIKI pályázat III. ütemére november 5–ig pályázhatnak az önkormányzatok, a döntés december közepére várható.

”Ez a támogatás komoly segítség az önkormányzati szektornak, de nem végleges megoldás – ezért is szükség van az önkormányzati rendszer átalakítására„ – emelte ki az államtitkár.